A SÁRGA VONAL 2000 Kft. HIVATALOS TÁJÉKOZTATÓJA

2009

A SÁRGA VONAL 1994-től a volt szakmai tudakozó szerepét töltötte be. Alapvető célja azonban messze túlmutat ezen.

A kereslet és a kínálat összehangolása a lehető legmodernebb informatikai háttérre és mégis emberi kapcsolatokra alapozva, folyamatosan felülvizsgált, aktualizált és bővített adatbázissal egy modern ügyfél-, vevő- és közönségszolgálat létrehozását eredményezte.

A szolgáltatás elsődleges célja a segítségnyújtás, ezért bárki, bármely (legyen az mobil, nyilvános vagy lakásállomás) vezetékes telefonvonalról normál tarifáért megtudhatja, hogy az általa keresett szolgáltatót vagy árut hol találja meg, mely cégek foglalkoznak vele és még számos információt is megtudhat, melyeket az adatbázisban szereplő partnerek szükségesnek találnak közreadni magukról. A SÁRGA VONAL által regisztrált információkhoz a normál tudakozói tarifa töredékéért juthat hozzá az érdeklődő. A szolgáltatás természetesen a mobil telefonhálózatokról is külön díj felszámítása nélkül bármikor elérhető.

A magánszemélyeknek nyújtott segítségen kívül a SÁRGA VONAL "összehozza" a kereskedelmi partnerek találkozását is. Kis és nagykereskedők, viszonteladók, de más beszerzési gondokkal küzdő vállalkozások, anyagbeszerzők is rátalálnak a megfelelő termékre, alkatrészre, alapanyagra, gyártóra, forgalmazóra.

A telefonon érdeklődő ügyfél, saját szavaival élőszóban fogalmazza meg keresletének tárgyát, igényét, esetleges feltételeit. A SÁRGA VONAL ezen megfogalmazott igénynek pontosan megfelelő terméket vagy szolgáltatást nyújtó cégek, vállalkozók címét, telefonszámát, (amennyiben van, akkor faxszámát, E-mail és Internet címét) kapja meg. Megtudhatja az érdeklődő a nyitvatartási időt, a referenciamunkákat, a megközelíthetőségi lehetőségeket, tájékozódhat az időszaki vagy állandó akciókról, kedvezményekről és számos egyéb hasznos tudnivalóról, amit partnerünk fontosnak lát közölni magáról.

A Sárga Vonaltól nem idegen az olyan közérdekű információk közvetítése sem, mint pl. a különböző helyi és országos rendezvények adatai, gyógyszertári hálózatok, márkaszervizek helye és elérhetősége, közjegyzők, orvosi rendelők, klinikák, éttermek, szállodák és még hosszasan sorolhatnánk.

A hívó fél kérésére akár szó szerinti tájékoztatást kap a regisztrált tagjaink tevékenységét vagy szolgáltatáslistáját, illetve az általa forgalmazott árucikkek, termékek szűkebb vagy bővebb körét illetően. Mindezt annak érdekében, hogy a SÁRGA VONAL működése a lehető leghatékonyabb lehessen és, hogy az országban bárhol felmerülő igény, kereslet a gazdaság nagy piacán tényleges vásárlóerővé válhasson.


HOGYAN MŰKÖDIK A SÁRGA VONAL?


Bárki akinek segítségre van szüksége normál telefonos díjtétellel csak feltárcsázza a (06-1) 3-97-97-97 -es telefonszámot, és máris szakszerű segítséget kap az őt érdeklő szolgáltatás illetve kereskedéssel kapcsolatban.
Tapasztalataink szerint akinek a SÁRGA VONAL korábban már tudott segíteni az rendszeresen ismét igénybe veszi a számára könnyen és gyorsan elérhető szolgáltatást.


A rendszeres igénybevétel pedig megbízhatóságot, kielégítő szolgáltatásteljesítést jelez. Ezen bizalmi elv kiterjedése az egyik legfontosabb biztosítéka annak, hogy a SÁRGA VONAL népszerűsége napról-napra nő. Természetesen a gyakori segítségkérésben közrejátszik a szolgáltatás egyszerű elérhetősége és az ajánlott adatok naprakészsége, aktualitása is.

Meggyőz?ődésünk azonban, hogy a kedvezményes tarifa sem lenne biztosíték a szolgáltatás létjogosultságára az esetben, ha a szolgáltatott adatok nem lennének folyamatosan karbantartottak és a hívó fél nem érezné a végtelen és őszinte segíteniakarást.

A hívó fél által keresett terméket vagy szolgáltatást nyújtó SÁRGA VONAL partnert kikeresik a számítógépes adatbázisból. A hívó fél által remélt tökéletesen kielégítő választ az általa bemondott információk alapján több szempont figyelembevételével a számítógép jeleníti meg, melyet élőszóban közölnek az érdeklődőnek.

A leggyakoribb keresési szempontok: honnan hív, mikorra kell a keresett dolog, szükség van e jótállásra vagy garanciára, milyen márkát preferál, új termék vagy csak javítás e a cél, nyitva van-e jelenleg, igényli e a referenciát stb.

A fentieknek megfelelően a leggyakoribb válaszok: hol található a keresett dolog vagy szolgáltatás, mi vagy mik a célzott partner telefonszámai, faxszámai, mi a nyitvatartási ideje, jelenleg van e akciós terméke, szolgáltatása, a szolgáltató az ország mely területein vállal munkát, van e E-mail címe, Internetes elérhetősége, továbbá a keresett termék, szolgáltatás rövid ismertetése stb.

Az előbbiekben felsorolt szempontok alapján ajánlásra alkalmas címek és cégek vagy vállalkozások ajánlási sorrendjét a rendszerbe telepített úgynevezett "véletlen generátor" állapítja meg, ezzel egyenlő esélyt biztosít az adatbázisban szereplők számára. Az tehát nem fordulhat elő, hogy a rendszerhez utólag csatlakozók esetleg hátrányba kerüljenek.
A véletlen generátor azonban csak akkor működik, ha a hívó fél általánosságban fogalmaz. Pl. semmi más szempontot nem ad meg, csak azt, hogy pl. "asztalost" keres.
Amennyiben a hívó fél ragaszkodik szűkszavú kérdéséhez, tehát nem mondja el, hogy az ország melyik részéről szeretne asztalost, a szakmán belül milyen speciális dolgot szeretne, azonnal kell-e, vagy ráér a következő nap stb., ez esetben lép működésbe a véletlen generátor.

Ez a működési forma biztosítja, hogy általános igénymegfogalmazás esetén a adatbázisban szereplő tagok mindegyike kiajánlásra kerül, mégpedig azonos eséllyel, ami azt jelenti, hogy mindegyik azonos címszavú gyártó, forgalmazó vagy szolgáltató azonos számban kerül pozícionálásra.

A SÁRGA VONAL adatbázisában meglévő adatok -köszönhetően a rendszeres karbantartásnak és aktualizálásnak- reprezentálják az éppen érvényes kínálati spektrumot. Az, hogy az adatok naprakészek legyenek a SÁRGA VONAL által biztosított, az alapadatokat illetően korlátlan számú adatmódosítási lehetőség garantálja.
Minden SÁRGA VONAL tagnak joga és egyben szerződésben vállalt kötelessége az alapadataiban (név, cím, telefonszám stb.) és a szolgáltatás vagy tevékenységi körében bekövetkezett változások bejelentése. Az adatmódosítás ingyenes, és sürgős esetben telefonon is közölhető. Az adatvédelmi szempontokat is figyelembe véve azonban az adatmódosítást levélben, e-mailban vagy faxon meg kell erősíteni. Erre azért van szükség, hogy tréfából, vagy tisztességtelen üzleti megfontolásból a szerződött partneren kívül más, idegen személy ne módosíthassa, különösen ne töröltethesse az adott információkat.

A már említett kínálat találkozik az egész ország részéből folyamatosan érkező, telefonhívásokban megnyilvánuló lehető legaktuálisabb kereslettel. Így a rendszer képes a gazdasági folyamatok gyorsítására és a tökéletes verseny legnagyobb akadályának, az aktuális információk hiányának a kiküszöbölésére. Jótékonyan befolyásolja a lakosság közérzetét, hiszen csak egy telefonhívásra van szüksége ahhoz, hogy pontosan odainduljon, ahol a megvásárolni kívánt árut vagy szolgáltatást biztosan megtalálja.

A SÁRGA VONAL rendszere lehetőséget teremt az ország legeldugottabb falujában levő vállalkozások számára is, hiszen potenciális megrendelője lehet a több száz kilométerre levő keresleti piaci résztvevő is mert az is a SÁRGA VONAL számát hívja, ha valamit keres.

A SÁRGA VONAL - ban rejlő lehetőségek ma még nem ismertek teljes mértékben. A lehetőségek felismerése és közszolgálatba állítása mindannyiunk érdeke, hiszen nem felejtendő, hogy egy többszörösen is közérdekű szolgáltatásról van szó.

Így történik, hogy a lehetőségeket egyre inkább felismerik a nagyobb cégek is, Rt.-k, bankok, utazási és biztosítótársaságok, televíziók, szállítási vállalkozások stb. Az említett vállalkozások igénye elsősorban speciális, testreszabott szolgáltatásnyújtást feltételez. A SÁRGA VONAL ezen igények elől sem zárkózik el, lehetőség szerint azokat teljesíti.

A SÁRGA VONAL vezetése létrehozta azt a szolgáltatását, amely egy egységes központi számítógépes adatbázis segítségével egyetlen országos méretű piacot, bevásárló centrumot képez, amelyben megtudható a szomszéd utcában levő üveges nyitva tartása éppúgy, mint a legkedvezőbb kondíciójú értékpapír fellelési helye vagy az egyes autókereskedések aktuális akciói, de a nyírségi vevő, vállalkozó is megismerheti a somogyi vasbetonkínálatot szinte pillanatok alatt.

A SÁRGA VONAL irányítói, országos üzletkötői és ügyfélszolgálati hálózat kiépítésén dolgoznak azért, hogy a szakemberek által felső korlátként meghatározottakhoz minél közelebbi számú vállalkozó és cég szerepelhessen a rendszerben, hiszen az adatok az országos kínálatot kell hogy reprezentálják. A felső korlát azt jelenti, hogy egy-egy azonos típusú kínálatból csak bizonyos számú kerülhet a rendszerbe. A cél az, hogy regisztrált partnereink részére folyamatosan biztosítsuk az igénybevételt. Így az évek folyamán kialakul egy törzs-partneri hálózatrendszer, olyan cégek, vállalkozások részvételével, akiknek a kínálata, illetve annak minősége, ára és egyéb paraméterei a legteljesebb mértékben megfelelnek a keresleti oldal elvárásainak. Ebből következik, hogy a piaci résztvevők mindkét szegmense (kereslet-kínálat) megtalálja a számítását.


Ki válhat partnerünkké?

Minden olyan cég, termelő, kereskedő, szolgáltató, amely kínálattal lép a vevők elé, az egyik leghatékonyabb, és legnépszerűbb reklámként, esetleg hirdetésként veheti igénybe a SÁRGA VONAL szolgáltatását.

Az említett reklám és hirdetés, mint fogalom azonban nem fedi tökéletesen a szolgáltatás lényegét. Az annál sokkal többet jelent, mert a hívó fél közvetlen kontaktusba kerül. A részletek azonnal tisztázhatóak, így az érdeklődő hiteles információhoz jut. Nincs félreértés, a dolog azonnal egyértelmű, ami egyes más reklámformákról nem minden esetben mondható el.

Minden cég vagy vállalkozó, akinek a termékét, szolgáltatását a fogyasztók, más üzleti partnerek, vagy újabb célpiac keresheti, a SÁRGA VONAL partnerévé válva megfelelő jelenlétet érhet el a fogyasztók által egyre gyakrabban ostorozott piacon.

A megfelelő jelenlétet alapadataival, és képzett területi képviselőink segítségével összeállított termék, illetve szolgáltatásjellemzőivel érheti el.

Minden cég, aki kis vagy nagykereskedőként, alapanyag vagy késztermék forgalmazóként, gyártóként vagy szolgáltatóként más cégeknek, vállalkozásoknak kínálja termékeit, szolgáltatásait szintén újabb piaci lehetőségekhez jut.

Haszonnal lehet partnere a SÁRGA VONAL - nak filmszínház, művelődési ház, színház, pénzintézet, panzió, iskola stb.

A partnerség feltétele továbbá a szolgáltatási szerződés megkötése, és az esedékes díj megfizetése.
SÁRGA VONAL tagnak lenni mindenképpen előnyös befektetés, hiszen partnerünk kínálata közvetlenül, pontosan a termékét, szolgáltatását kereső vásárlóval találkozik.

A telefonos élőszavas szolgáltatás munkanapokon 8 órától 16,30 óráig áll a segítséget kérő, tudakozódó telefonálók rendelkezésére. Az érdeklődők száma az elmúlt évekhez viszonyítva mintegy megötszöröződött. Jelenleg több ezer cég, illetve vállalkozás tagja a SÁRGA VONAL -nak. Számolt tény, hogy egy-egy SÁRGA VONAL tag egy-egy telephelye átlagosan kb. 3 naponta, tehát a tagsági év alatt 100-120 alkalommal kerül kiajánlásra oly módon, hogy az érdeklődő pontosan a tag termékét, szolgáltatását keresi.

Az érdeklődők többsége (60%) szolgáltatást keres. Szolgáltatási igény esetében a referenciák segítségével a kiajánlási eredményesség 75-80 %-os.
Termékvásárlásnál a kereskedelmi és Promóciós információk segítségével 65-70 %-os eredményességet érünk el.

Ezek az eredmények bár nem lebecsülendőek, még nem kielégítők, hiszen azt mutatják, hogy a SÁRGA VONAL - hoz forduló 10 érdeklődő közül csak 5-6 érdeklődőnek tudunk -regisztráltság hiánya miatt- az általa elvárt információval szolgálni.

A SÁRGA VONAL egyik legerősebb reklámhordozója maga a szájhagyomány, a szóbeszéd. A Cég országos ismertsége dinamikusan nő annak ellenére, hogy anyagi megfontolások miatt a SÁRGA VONAL nem hirdet milliós értékekben. Amennyiben azt tenné, akkor a jelenleg igen kedvező és a realitásokat messzemenően tekintetbe vevő tarifáit jelentősen meg kellene emelnie. Ez azonban a kis és középvállalkozások, valamint az egyéni vállalkozók rendszerbe kerülését tenné bizonytalanná. Éppen ezért díjtételeinket évek óta nem emeljük.

Az érdeklődő ügyfelek számának növekedése azonban megköveteli a fentebb említettek rendszerbe kerülését, illetve annak a lehetőségnek a biztosítását, hogy a kisvállalkozások is úgymond, meg tudják fizetni a tagsági díjat.

Fentiekből következik, hogy azt a célt, mely szerint minden SÁRGA VONAL-hoz forduló hívó fél megfelelő választ kell, hogy kapjon kérdéseire, csak abban az esetben tudjuk teljesíteni, ha a SÁRGA VONAL tagságot mindenki számára egyenlő mértékben biztosítjuk, és folyamatosan (egy különböző szempontok alapján előre meghatározott mértékig) bővítjük adatbázisunkat.

Optimális a szolgáltatás akkor, ha a hívó felek mindegyike a feltett kérdéseire az általa jogosan elvárt választ kapja meg.
Ezért a szervezési és marketingkérdésekkel foglalkozó munkatársaink folyamatosan figyelik, feljegyzik és elemzik a felmerülő igényeket.
Ennek az eredménye, hogy területi képviselőink a lehető legcélirányosabban keresik fel potenciális partnereinket.

A SÁRGA VONAL területi képviselői rendszert alakított ki. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy képviselő munkatársaink, akik minden esetben érvényes "Megbízólevél"-lel rendelkeznek, a lakásukon, telephelyükön, üzletükben, gyárukban, irodáikban stb. keresik fel leendő partnereinket abból a célból, hogy megismertessék a SÁRGA VONAL tagsággal járó lehetőségeket.
A megkeresést a legtöbb esetben egy távbeszélőn történő bejelentkezés előzi meg, ahol az időpont-egyeztetést követően jöhet létre a személyes találkozó.
Amennyiben a felkeresett személy felfedezte és megértette a tagsággal járó üzleti előnyöket, akkor kerülhet sor a szerződés megkötésére.


A SÁRGA VONAL tagsággal járó főbb előnyök

¨ 100 %-ig naprakész információk, akár napi aktualizálással.
¨ Szakértelmet nem igénylő, könnyű és népszerű felhasználhatóság, ugyanis nincs szükség számítógépre, faxra, tagsági kártyára, szaknyelvi ismeretre, hosszadalmas lapozgatásra, pénzre stb.
¨ Segítőkész emberi hang, gyors tájékoztatás.
¨ Tagsági jogán évente egyszer díjmentesen megjelenhet a SÁRGA VONAL HIRADÓ-ban.
¨ Amennyiben az üzleti ajánlat küldő különszolgáltatást megrendeli úgy a saját "vevőszolgálata" mellé kap egy üzleti sajtófigyelő szolgálatot is. Ez esetben is a jelentős pénz és időmegtakarításon kívül üzleti sikerekre is számíthat, mert az nem fordulhat elő, hogy egy publikált kedvező üzleti ajánlat elkerüli a figyelmét. A SÁRGA VONAL üzleti csoportja ugyanis folyamatosan figyelemmel kíséri a hazai és nemzetközi üzleti ajánlatokat, melyekről a nyilvántartott adatok alapján partnereinket faxon, e-mailban vagy postai úton, levélben értesítünk. Figyeljük pl. a Közbeszerzési Értesítőt, a Nemzetközi Vállalkozás Fejlesztési Rt. (ITD) kiadványait, és más további forrásokat is.
¨ A második, és további telephely alapadatait 80 %-os, a szövegmezőbe rögzített adatokat pedig 50 %-os kedvezménnyel helyezheti el az adatbázisában.
¨ Partnereink részére az állandó vagy időszaki keresletnövelő célzatú információit az érdeklődőknek átadjuk, ezzel is hozzájárulva az akciók sikeréhez.
¨ A Sárga Vonal üzletpolitikájának eredményeként, minden partnerünk díjmentesen tagjává válik az Internet világhálóján üzemelő, és egyre népszerűbb www.sargavonal.hu és az alkalmas mobiltelefonokról elérhető wap.sargavonal.hu virtuális rendszereknek.


Miért előnyös a SÁRGA VONAL partnerének lenni?

A fogyasztók részéről igen komoly igény mutatkozik a piaci információáradat megszűrésére, míg a piaci szereplők minél alacsonyabb költséggel szeretnék célpiacukat elérni. Erre a kettős igényre ad megfelelő választ a SÁRGA VONAL szolgáltatása.

A SÁRGA VONAL a kínálati információkat összegyűjti, rendszerezi, a számítógép segítségével megszűri, majd a potenciális vevőknek - általa közvetlenül és azonnal feldolgozható állapotban- továbbadja, közvetíti.

Így a vásárlási folyamat szakaszait lerövidítve, a vásárlási döntést leegyszerűsítve és megkönnyítve segíti a vevőt fogyasztói igénye kielégítésében.

Ezáltal partnereink rövid idő alatt mérhető forgalomnövekedést érnek el, mely tényt, a tagsági viszonyukat újra és újra megújító SÁRGA VONAL tagok igazolnak vissza.
Partnereink adatai, hirdetései, reklámjai kizárólag a célcsoporthoz jutnak el, a kínálat pontosan a kereslettel találkozik. Ez a magyarázata annak, hogy a SÁRGA VONAL a maga kategóriájában a leggazdaságosabb és ugyanakkor a leghatékonyabb információs rendszer, illetve reklámlehetőség.

A SÁRGA VONAL a lehető legpontosabb és legfrissebb információkkal szolgál, hiszen a számítógépes rendszerben szereplő adatok folyamatosan aktualizálhatóak.

A SÁRGA VONAL hibájából nem fordulhat elő, hogy esetleg már nem létező, megszűnt, vagy időközben elköltözött céget, vállalkozást ajánl a hozzá fordulónak. A módosítások az adott távbeszélő számon, perceken belül végrehajthatók, ezáltal partnereink a nyilvánosság előtt mindig a legfrissebb adataikkal és szolgáltatás vagy árukészletükkel szerepelhetnek.
Telefonon keresztűl élőszóban válaszolnak a feltett kérdésekre, így közvetlenebb, személyes kapcsolat alakul ki a reklám és befogadója között, a felmerülő probléma azonnal megoldható.

A vásárlók időt, pénzt, rengeteg utánjárást takaríthatnak meg, ha a SÁRGA VONAL szolgáltatásait használják.


Budapest, 2009. január 05.
 

Hegyi Béláné
Ügyvezető igazgató

Pivarcsi István
Ügyfélszolgálati irodavezet? h.